Rövid történelem
A Fehérvár Rugby Club az ország egyik legrégebbi rögbiklubja, története három évtizeddel évvel ezelőttre nyúlik vissza. Klubunk különleges, úttörő szerepet vállalt a magyar rögbi életében, létrehozta az ország első utánpótlás csapatát (1990), majd az első női rögbi csapatát is (2000). A klub sportolói amatőrök, szabadidejük hasznos eltöltésére ad lehetőséget a rögbi sport.
Az egyesület történelme röviden:
A Fehérvár Rugby Club megalapítása Gyolcsos Ferenc nevéhez fűződik, aki a mai napig is a klubnál tevékenykedik. Visszaemlékezése:„1984-ben költöztem Székesfehérvárra, volt játékostársaim (Liget SE, Budapest) csak azzal az ígérettel engedtek el, hogy csapatot alapítok Székesfehérvárott. A csapat az első edzését 1985. szeptember 15-én, a Gázgyár pályáján tartotta 20 fővel. A csapat legelső játékosa Kadlecsik Tibor volt, ismeretségem nem lévén a városban, a játékosokat jórészt ő toborozta. Öt hónapig edzettünk név és szerelés nélkül.”
Hamarosan csatlakoztunk a Fehérvár Áruház Sportegyesülethez, amely 10 évig támogatta klubunkat. 1996-ban megszűnt a Fehérvár Áruház SE, jogutódjaként azóta Fehérvár Rugby Club néven szerepelünk. 1995-től az egyesület saját pályáján tartjuk az edzéseinket. Az önkormányzat jóvoltából a székesfehérvári KÖFÉM rögbi pályát használhatjuk. Az elmúlt 15 év folyamán együttes munkával nemzetközi méretű rögbipályát alakítottuk ki, ahol a magyar bajnokság és nemzetközi bajnokság mérkőzései zajlanak. 2000-ben – szintén az önkormányzattól – tartós használatba kaptuk a pálya melletti két épület, amit részben önerőből, társadalmi munkával öltözővé, klubházzá alakítottunk. A mai napig közösen fejlesztjük ezeket a helyiségeket.
A székesfehérvári rögbi sport az utóbbi 5 évben átszerveződött, az utánpótlásra helyezve a hangsúlyt. Már 1990-től végzünk utánpótlás-nevelést, így a legnagyobb hagyományokkal rendelkezünk az országban, csakúgy, mint az iskolai rögbi oktatásban, mellyel 1999 óta foglalkozunk. Az utánpótlás korú fiúk és lányok számára nem csupán az edzésekkel, mérkőzésekkel biztosítjuk a szabadidő hasznos és egészséges eltöltését, hanem az év során különböző programokat is szervezünk közösen. Ilyen a nyári barlangi és „túlélő” túra, vagy a karácsonyi, szilveszteri ünnepség. Ezzel segítjük a fiatalokat egy pozitív közösséghez tartozni, tanítjuk őket (s ők maguk is egymást) azért együtt dolgozni.
2012 tavaszán megalakult a Fehérvár Rugby Club Súlyemelő szakosztálya Bakos Károly, egykori olimpikon, vezetésével. A klub önerőből alakította ki a súlyemelőtermet, teremtette elő a felszerelést és a szükséges eszközöket. A szakosztály folyamatosan fejlődik, 2012 decemberében már 2 fő indult junior korosztályban az országos bajnokságon, valamint elindul az iskolai utánpótlás-nevelés is.