Fehérvár Rugby Club

www.fehervarrugby.hu
Subscribe

Női Interliga

2010. 05. 11. Írta: FRC Kategória: Interliga, Kiemelt

Női interliga a Cseh Köztársaság csapatával kibővítve.
A magyar női válogatottnak nem sikerült megismételni a Zánkai bravúrt. (Magyarország – Cseh Köztársaság 26 – 0)
Most a Csehek győztek, de az Öt nemzet tornáját mégsem sikerült megnyerniük.
Kaposi Anna, Jakab Zsuzsanna és Kovács Veronika sérülése végett keret bővítés történt a válogatottban.
Új kerettagok Katona Erika, Katona Andrea, Pap Eszter, Keresztes Nóra játékosok “beépítése” ezen a hazai megmérettetésen történt

Magyarország Cseh – Köztársaság  12 – 19.
A mérkőzés első célját egy súlypont áthelyezéssel Gyolcsos Mária  5 pont szerezte, a jutalom rúgást 2 pont Fehér Csilla rúgta. A Csehek megtalálták a gyenge pontot át is törtek 7 pont 7 – 7. Két perc múlva ismét áttörték a védelmi vonalat  7 – 14 a Cseheknek. A második félidőben a csereként beállt Pap Eszter hosszú rúgását követően megszerezte, pontot is vitt 5 pontot   12 – 14 a félidőben.  A Csehek újabb 5 pontot szereztek, végül 19 – 12 re nyerték az első mérkőzést.
Minden hiányzott ami a jó játékhoz kellett, szervezetlen védelem, el-gondolás nélküli támadások, támogatás hiánya.

Nagy meglepetésre a Horvát női válogatott 19 – 15 re legyőzte a Cseheket, meg gátolva ezzel tornagyőzelmüket,

Magyarország – Ausztria 48- 0
A mindig erősnek számító Ausztria csapatának okulva az előző vereségből, a magyar lányok összekapták magukat, és alaposan “megverték” a 2008 – 2009 bajnoki évad Interliga győztes csapatát.

Következett a Cseheket verő Horvát válogatott. A válogatott erénye – hibája a fokozatosan javuló teljesítmény.
Magyarország – Horvátország 52 – 0
A legjobb fel állással kezdő Magyar csapat Deák Anita, Huszti Katalin, Kiss Noémi, Fehér Csilla, Gyolcsos Mária, Kiss Brigitta, Katona Erika, most tényleg a legjobb formáját hozta, A félpályán sem engedte át az ellenfelet, szervezett védekezéssel, jól előkészített támadásokkal lelépte ellenfelét.

Magyarország – Szlovénia: 12 – 7
Ezen a mérkőzésen egyszerre lépett pályára valamennyi újonc. Az első 5 pontot Fehér Csilla szerezte + 2 pont rúgásból. 
A második célt 5 pont az újonc Katona Andrea vitte, Fehér Csilla 2 pont 12 – 0 a félidő.
A második félidőben egy eladott labdát követően a Szlovének szereztek 5 pontot ez is maradt a végeredmény.
Az Interligát továbbra is a Magyar lányok vezetik. 
A győztesek névsora: Kiss Noémi, Huszti Katalin, Deák Anita, Fehér Csilla, Gyolcsos Mária, Kiss Brigitta, Sólyom Beatrix, Szalai Beáta, Kovács Judit, Katona Erika, Katona Andrea, Pap Eszter, Keresztes Nóra.  


Interliga eredményei   
AUS – SLO 7 – 25 
HUN – CZE 12 – 19 
CRO – CZE 19 – 15 
HUN – AUS 48 – 0 
SLO – CRO 0 – 35 
CZE – AUS 33 – 0 
CRO – HUN 0 – 52 
SLO – CZE 0 – 41 
AUS – CRO 5 – 22 
HUN – SLO 12 – 7 
U16. léány eredmények      
HUN – AUS 29 – 0 
HUN – AUS 31 – 0 


Végeredmény:
1. Magyarország 
2. Csehország 
3. Horvátország 
4. Szlobvénia 
5. Ausztria

Címkék: ,

Női Magyar Kupa

2009. 11. 25. Írta: FRC Kategória: Magyar kupa

Fennállásának legjobb  eredményét érte el az Agárdi  Angyalok női Rögbi csapata a szombaton Székesfehérváron   megrendezett női Magyar kupán.

Eredmények:

Esztergom – Batta 0 – 56.
Fehérvár – Agárdi Angyalok 7 – 21
Egom – FRC 5 – 10.
Batta – Agárd 45 – 0.
Batta – Fehérvár 14 – 7
Egom – Agárd 0 – 44.

Végeredmény:

Magyar Kupa Bajnoka:  Battai Buldogok
II. Agárdi Angyalok
III. Fehérvár Rugby Club.
IV. Esztergom.

Címkék: ,

Női bajnokság 4. forduló

2009. 11. 16. Írta: FRC Kategória: Extra liga, Női

November 15 szombaton rendezték a Köfém rögbi pályán a női bajnokság 4. fordulóját.

Eredmények:

Battai Buldogok – Agárdi Angyalok 36 – 0 /12 – 0/
A fiatal agárdi női csapat nem bírt az hat válogatottat is fel vonultató Batta csapatával.

Fehérvár Rugby Club – Szeged Fitt Word 29 .- 10. /10 – 5/
Az első félidőben Kaposi Anna 5 pontjával szerezte meg a vezetést a Fehérvár. Ezt követően az ismét csatasorba álló Pap Helga 40 méteres sprintjével újabb 5 pontot szerzett.
A szegediek ekkor ügyes elfutással 5 pontot szereztek.Szeged újonc női csapata mérkőzésről mérkőzésre dinamikus fejlődést mutat!
A második félidő első és  második célját a csapat “motorja” Suták Gabriella szerezte 10 pont + jutalomrúgást Pap Helga 4 pont.
A szegedi lányok erre ismét válaszoltak újabb 5 pont.
Végül Kaposi Anna a tőle megszokott módon (igen gyorslábakkal van megáldva) meg kerülte az ellenfél védőit 5 pont.
Végeredmény: 29 – 10 a Fehérvárnak.

Szeged – Agárdi Angyalok.15 – 5 /10 – 5/
A meglepetés ezúttal elmaradt! Az eredmény ellenére a mérkőzés végig kétesélyes volt. Az agárdi lányok 5 pontját Krizsák Aliz szerezte félpályás elfutásával.

Fehérvár Rugby Club – Battai Buldogok. 19- 14. / 5 -0/
A Fehérvár első és egyetlen célját az első félidőben Pintér Anett (15) szerezte félpályás elfutásával 5 – 0.
A második félidőben felgyorsultak az események, az ellenfél Deák Alexandra 5, Fehér Csilla 9 pontjával átvette a vezetést.
Csak ekkor szólalt  meg az ébresztő óra a Fehérvárnál! Kaposi Anna 5 pont, majd a lassan újra formába lendülő Pap Helga 9 pontjával győzött a fehérvári csapat.

Battai Buldogok – Szeged Fitt Word. 31 – 0.  /14 – 0/
Az előző vereség csak erősítette a Batta csapatát, esélyt sem adott a szegedi lányoknak egy “pici” pont szerzésre.

Fehérvár Rugby Club – Agárdi Angyalok. 38 – 0 /17- 0/
A nemzetközi mezőnyben is “nagynevű” Suták Gabriellát nem merték szerelni a fiatal agárdi kislányok, igy Gabi gyakran látogatta az ellenfél célterületét 25 pontot szerzett.
Szóhoz jutott még a pontvivők sorában Pap Helga is 13 ponttal.

Címkék: ,

Női bajnoki

2009. 10. 15. Írta: FRC Kategória: Kiemelt, Női

2009. október 3 Százhalombatta női bajnokság II. forduló. Suták Gabriella ismét csatasorba állt! Főlényes győzelem a rivális Battai női csapat ellen 1. mérkőzés. FRC – Battai Buldogok. 38. – 0 A mérkőzés 1. percében az ” alvó ” Battai lányok között Gyolcsos Mária át cikázott 5 pont Pap Helga jutalom rúgása + 2 pont 7 – 0. Második célt Jakab Zsuzsi passzának köszönhetően Gyolcsos Mária szerezte 5 pont Pap Helga + 2 pont 14 – 0. A nagy visszatérő Suták Gabriella 40 méteres sprintjét követően a jó ütemben érkező (15 éves) Pintér Anettnek passzolt 5 pont 19 – 0 az első félidő végeredménye. A második félidő Pap Helga egy – egy céljával, és két jutalom rúgásával folytatódott 33 – 0. A fehérvári lányok végig az ellenfél térfelén tartották a labdát esélyt sem adva az ellenfélnek pont szerzésre. A mérkőzés utolsó akcióját Kaposi Anna elfutását Sólyom Beatrix passzolta az ismét jókor érkező Pintér Anett nek 5 pont. 2. mérkőzés. FRC – Szeged 42.- 7. A szegedi újonc csapat nem jelentett gondot a rutinos fehérvári lányoknak. Kaposi Anna 5. pont, Suták Gabriella 15. pont, Gyolcsos Mária 10. pont Pap Helga 13 pontjával 42. – 7 re győzött a Fehérvár. 3. mérkőzés: A “megyei rangadó!” FRC – Agárd Angels 29.- 14. A mérkőzés első célját az Agárdi Angyalok vitték 0 – 7. Pap Helga egy 5 pontossal válaszolt 5 – 7. majd a kiváló formában játszó Pintér Anett 5 pontos célja követett 10 – 7. Második félidő: A boka sérüléssel bajlódó Jakab Zsuzsi a szokásos passzcseleivel rést nyitott az agárdiak védelmén a kapu közepébe sprintelt 5 pont, és még a speciális dropp rúgást is bevállalta + 2 pont. Pap Helga egy szép passz sorozatot követően két agárdi védő között elfutott ujabb 5 pont. Az utolsó fehérvári 5 pontot Sólyom Beatrix szerezte. Az Angyalok nem adták fel mérkőzés végén 7 pontot szereztek igy a bajnoki forduló legszorosabb mérkőzését vívták az FRC női csapata ellen.

Címkék: ,

Interliga forduló győzelem Ljubjanában

2009. 09. 29. Írta: FRC Kategória: Interliga

Szeptember 26. rendezték az I. Interliga fordulót Ljubjanában.

1. mérkőzés: Szlovénia – Magyarország

Az első félidőben a nagyon jól felkészült Szlovén csapat a veszélyes támadásokkal próbálkozott, a 6. percig.
Ekkor Gyolcsos Mária áttörésével 0 – 5. majd Fehér Csilla 2 pontos jutalom rúgásával 0 – 7 re vezetett a Magyar csapat az I. félidőben.
A második félidőben Fehér Csilla egy passz csellel 3 Szlovént köldött el jobbra, majd bal oldalon a célterületre futott 5 pont + még a jutalom rúgást is berúgta 2 pont 0 – 14.
Ezt követően a jó lendülettel érkező Kiss Brigitta kapott egy jó labdát megkerülve az ellen felet újabb 5 pont, amit Fehér Csilla ismét értékesített 2 pont  0 – 21.
A mérkőzés utolsó percében a nehezen magára találó Kaposi Anna félpályás elfutásával 5 pontot szerzett, a jutalomrúgást Fehér Csilla most sem hibázta el.
Végeredmény: 28.- 0 a Magyar lányok javára.

2. mérkőzés: Magyarország – Ausztria

A mérkőzés első 7 pontos célját az 1.percben az Osztrák lányok vitték, kihasználva az “alvó” Magyar tolongást.
Ez nagyon felbosszantotta Gyolcsos Máriát egymás  után két célt is vitt 10 pont, ebből egy 2 pontos jutalom rúgás sikerült Fehér Csilla révén. Félidő. 12. – 7. a Magyaroknak.
Második félidő 3 percében Kaposi Anna egy sok passzos játék utolsó embereként újabb 5 pontot szerzett.
Majd Gyolcsos Mária egy 70 méteres futását követően 5, Fehér Csilla 2 pontos rúgásával 24. – 7 re módosult az eredmény.
Fehér Csilla a mérkőzés utolsó percében még egy “ráadás” célt vitt 5.pont.
Végeredmény: 31 – 7 a Magyaroknak.

2. visszavágó forduló.

3. mérkőzés Szlovénia ellen. 

Az első percben Fehér Csilla a fáradt Szlovének Között Smán átfutott 7 pont. A második célt a magára találó Kaposi Anna vitte 5 pont, Pap Helga jutalom rúgását követően 14.- 0 .
Jakab Zsuzsi sem akart kimaradni a pontvivők sorából 5 pontos céllal, jutalomrúgásból Pap Helga + 2 ponttal növelte a pontok számát. Félidő 21. – 0
A második félidőben a sérüléssel bajlódó Pap Helga 2 céllal 10 pont, és két jutalom rúgással 4 pont növelte a pontok számát.
Végeredmény 35.- 0 a Magyar csapat javára.

4. mérkőzés: Magyarország – Ausztria.

A Magyar csapat Kaposi, és Gyolcsos, és nélkül lépett pályára.
Ezt a mérkőzést is az Osztrák csapat kezdte 7.- 0 oda, majd Fehér Csilla egyenlített (7 pont) 7. – 7.
Ekkor ismét az Osztrákok “következtek” 14.- 7, az Osztrákoknak az I. félidőben.
Második félidőben kiegészült e Magyar csapat a bomba formában játszó Fehér Csilla 7 pont, kiegyenlített 14. – 14.
Az osztrákok kihasználva egy védelmi hibát újra átvették a vezetést 19. – 14.
Pap Helga a mérkőzés utolsó percében 5 pontos céljával kiegyenlített
Végeredmény 19 -19.

Az összesítésben az első fordulót követően 1. Magyarország, 2. Ausztria, 3. Szlovénia.

A II. fordulót Székesfehérváron rendezik 2009. október 17. én a Köfém rögbipályán 12 órai kezdettel.

Címkék: ,

Európai nemzetek női rögbi tornája

2009. 04. 14. Írta: FRC Kategória: Kiemelt, Nemzetek tornája, Női

Április 12. Zánka Fürdő Ifjúsági Centrum

Állnak: Pölöskei Petra, Csont László edzők, Kaposi Anna, Patonai Anita, Muzsik Ágnes, Jakab Zsuzsánna, Deák Alexandra, Gyolcsos Ferenc Szöv kap. Térdelnek: Sólyom Beatrix, Kiss Noémi, Gyolcsos Mária, Pap Helga, Kovács Judit, Fehér Csilla

Első lett a Magyar női válogatott!

I. mérkőzés:  Magyarország – Csehország 14- 14  (0- 7)
Álmos fásult játék jellemezte a magyar lányok játékát, ráadásul az ellenfél még 0 – 7-re vezetett az első félidőben.
A második félidőben Gyolcsos Mária 5 pontos célja, Pap Helga 2 pontos jutalomrúgása felébresztette a lányokat.
Ezt követően Kaposi Anna 5 pont, majd ismét Pap Helga 2 pontos rúgásával 14 -7-re vezetett a válogatott.
A csehek nem hagyták annyiban, a mérkőzés vége előtt egy perccel egyenlítettek. 14 – 14 a végeredmény.

(tovább…)

Meghívó

2009. 04. 07. Írta: FRC Kategória: Nemzetközi, Női, Válogatott

… az Európai Nemzetek közötti női rögbi tornára.Európai nemzetek női rugby tornája
A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt 2009. április 12.-én, a Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum Stadionjában megrendezésre kerülő, Magyarország legnagyobb női rögbi tornájára.
A négy éve útjára indított eseményt minden évben az európai országok női rögbis szakágainak rendezik. Az első ilyen eseménynek Székesfehérvár adott otthont, majd Lengyelországban és Ausztriában találkoztak a női válogatottak. Az idén negyedik alkalommal megrendezésre kerülő eseményt az érintett országok szavazatai alapján, ismét hazánk rendezheti meg. A közel 100 főt felvonultató esemény Európában egyedüliként próbálja meg felvenni a harcot a férfiakéval.
Célunk, hogy a résztvevő nemzetek a képzés és a torna segítségével fel tudjanak készülni a júniusi Európa-bajnokságra és a képzés által biztosítva legyen a női rögbi további, töretlen fejlődése.
A tornán Finnország, Csehország, Horvátország, Ausztria, Lengyelország, Bosznia és Hercegovina, és Magyarország küzd a kupa elnyeréséért.
(tovább…)

Női bajnoki

2009. 04. 07. Írta: FRC Kategória: Női

Senkit nem állítottak ki, csak az edzőt, de azt piroslappal!
Vasárnap Százhalombattán játszották a női bajnokság II. tavaszi fordulóját!

(tovább…)

Címkék: ,

Ismét győztek a fehérvári lányok

2008. 11. 04. Írta: FRC Kategória: Interliga, Női

Ismét győztek a fehérvári lányok az Interligában!
LJubjanában (Szlovénia) rendezték a 2. Interliga fordulót.
1. mérkőzés: Fehérvár Rugby Club – Dónau (Ausztria) 15 – 12. / 15- 0
Az első félidő 2. percében Pölöskei Petra passzát követően Gyolcsos Mária céljával 5 – 0 ra vezetett a Fehérvár.
A második 5 pontot is Gyolcsos Mária szerezte egy 50 méteres sprintet követően.
Az első félidő utolső percében Kaposi Anna megkerülve az Osztrák védőket újabb 5 pontot szerzett 15 – 0 ide.
A második félidőt a biztos vezetés tudatában cserével kezdte a Fehérvár, ez majdnem megbosszulta magát!
A Dónau két gyors céllal, és egy rúgással (12 pont) megközelítette az FRC lányait
Végeredmény 15 – 12 a Fehérvár Rugby Club javára.

(tovább…)

Női bajnoki Fehérváron

2008. 10. 27. Írta: Gyufa Kategória: Női

A női bajnokság harmadik fordulója október 26-án Székesfehérváron zajlott

(tovább…)

Címkék:

  • Képek

    P1010497P1010490P1010499P1010702KadettKölyök
  • Szavazás

    Milyen gyakran olvasod az frc.hu-t?

    View Results

    Loading ... Loading ...