Történelem
Bemutatkozik a Fehérvár Rugby Club
Megalapítás – Gyolcsos Ferenc edző visszaemlékezése:
1984-ben költöztem Székesfehérvárra, volt játékos társaim (Liget SE, Budapest) csak azzal az ígérettel engedtek el, hogy csapatot alapítok Székesfehérvárott.
A csapat 1. edzését 1985. szeptember 15-én a Gázgyár pályáján tartotta 20 fővel.A csapat legelső játékosa Kadlecsik Tibor volt, ismeretségem nem lévén a városban a játékosokat jórészt ő toborozta. Öt hónapig edzettünk név és szerelés nélkül.
Tibor sugallatára felkerestük a Skála igazgatóját, Harza urat. Tetszett az ötlet az igazgató úrnak és egyből az áruház gazdasági igazgatójához küldött, Botos István úrhoz, aki egyben a Fehérvár Áruház Sportegyesület elnöke volt. Neki köszönhetjük 10 éves töretlen fejlődésünket.
Alapító játékosok:
Pleszinger Ernő, Kadlecsik Tibor, Czimmerman Sándor, Hegyi Tamás, Barsch Péter, Garab Áron, Pálinkás Ferenc, Faragó Tamás, Mocsonoki György, Dávid Zoltán, Horváth Csaba, Lázi Sándor, Keresztszegi Sándor, Maróti István, Elek Sándor, Gyolcsos Ferenc edző
1987-ben jelentkezett edzésre egy magas, vörös úriember Jakab Tamás, aki páratlan szervező és reklám tehetséggel van megáldva.
Az ő segítségével a barkácsolás szervezéssé vált. Csapatunk 1987-ben felkerült az I. osztályba.
Az országban Fehérváron szerveződött legelőször a korosztályos utánpótlás nevelés (1990-ben) létrehozva az egyesületi modellt, amely folyamatosan biztosítja a felnőtt csapat utánpótlását. Utánpótlás csapataink 8 Bajnoki és 6 Magyar Kupa címet gyűjtöttek ezidáig.
10 év folyamatos vándorlásának (Bregyó-közi pálya, KÖFÉM pálya) egy 1995-ös sportbizottsági határozat vezetet véget, amely alapján csapatunk a KÖFÉM rögbi pálya használója.
A pálya akkori állapota a rajta végzett munka még inkább összekovácsolta csapatunkat. Az elmúlt évek folyamán a Magyar Rögbi egyetlen nemzetközi méretű rögbi pályát alakítottuk ki.
1996-ban megszűnt Fehérvár Áruház SE jogutódjaként Fehérvár Rugby Club néven szerepelünk.
1999-től iskolai rögbi oktatással foglalkozunk.
2000-ben az önkormányzattól tartós használatba kaptuk a pálya melletti két épület, amit részben önerőből társadalmi munkával öltözővé, klubházzá alakítottunk.
Edzéseinket a KÖFÉM rögbi pályán tartjuk (Székesfehérvár, Zombori út 21.)






